2014. május 29., csütörtök

A kirándulás első napja
2014. május 29., csütörtök

Nagy izgalommal vártuk a mai napot, amikor elindultunk a Határtalanul! pályázat keretében erdélyi körutunkra.
Reggel 7 óra körül érkezett az emeletes autóbusz, melyben kényelmesen elhelyezkedtünk, érzékeny búcsút vettünk szüleinktől, és már indultunk is.
Első állomásunk Nagyvárad volt, ahol megnéztük az 1570 körül átépített középkori vár maradványait, majd a Körös parton sétálva eljutottunk a városközpontba. 
Itt több impozáns épületet csodálhattunk meg, köztük a Fekete Sas-palotát, melyet 1909-ben építettek, helyén valamikor a Fekete Sas szálló állt. Üvegablakait fekete sas díszíti, innen az elnevezés.
A romániai időszámítás szerint már igencsak elmúlt dél, amikor ismételten buszba szálltunk, és irány Körösrév, a Zichy barlang. A barlangban színes cseppköveket csodálhattunk meg, alattunk csobogott a barlangi patak, mely forrásként bukkant ki a barlangból. 

Rövid pihenő után vonatra szálltunk, és visszamentünk a buszhoz. Anita néni futóversenyt kezdeményezett a fiúknak (hogy este jól tudjanak aludni). A végén mindenki futva közelítette meg a buszt.
Sebesváron egy néni megmutatta, hogyan kell a természet erejét felhasználva, káros hatóanyagok nélkül kimosni a nehéz gyapjúszőnyegeket. A szőnyegmosó látványa mindenkit lenyűgözött, hiszen ilyet még sehol nem láttunk.
Szakadó esőben érkeztünk a szállásra, ahol az ízletes vacsora elfogyasztása után  birtokba vettük szobáinkat.
Ma nagyon elfáradtunk de kárpótolt minket a sok új élmény.
A blog bejegyzői: Fanni, Réci, Dominika, Dorottya.


2014. május 28., szerda

Előkészítő óra

Május 27-én délelőtt összesen négy tanórában előkészítő órák voltak a tanulmányi kirándulásra való felkészülés érdekében.
Az út során a tanulói idegenvezetés lesz a meghatározó:. az utazás előtt a tanulók feladatokat kaptak, (pl. Mátyás király élete, Vajdahunyad várának története), amiből fel kell készülni, és a helyszíneken ezekből egymásnak előadást fogunk tartani egymásnak.
Az előkészítő órán az útvonalon található nevezetességek történelmi, földrajzi, irodalmi vonatkozásainak megismerése mellett Lénárt Ferenc "Léna" mesélt erdélyi útjairól, és levetítette ott készített filmjét.
A délelőttöt a tanult ismereteket ellenőrző játékos feladatokkal zártuk.



2014. május 24., szombat

Kedves Utazók!

Az adományokról készült alábbi képpel biztatunk mindenkit további ajándékok felajánlására. Kérjük, hogy az adományokat a hét első felében hozzátok be az alsós tanári szobába.

Segítségeteket köszönjük.


2014. május 22., csütörtök

Hírek a nyomtatott sajtóban

A tanulmányi kirándulásra való készülődés során újságcikk jelent meg rólunk a Békés Megyei Hírlap 2014. május 22-i számában.


2014. május 19., hétfő

Kedves Utazók!

A tanulmányi kirándulásunk során Déván a Szent Ferenc Alapítvány bentlakóotthonaiban élő gyermekek számára adományokat szeretnénk átadni. Ehhez kérjük, várjuk önkéntes felajánlásaitokat.
A gyűjtésről további információt az osztályfőnököktől vagy a szervező pedagógusoktól kérhettek.
Családotok támogató segítségét köszönjük.

2014. május 12., hétfő

Kedves Érdeklődők és Érintettek!


Elindítottuk az orosházi Vörösmarty iskola „Határtalanul! Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” pályázati kiírás „Történelmünk nyomában” című, HA-13-01-92 azonosító számú projektjének online naplóját.
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő segítségével iskolánk 59 diákja és 6 pedagógusa 2014. május 29. és június 1. között négy napos erdélyi kiránduláson vesz részt. A kapott támogatás 1.173.950.- Ft.
Az út programelemei a történelem és földrajz tantárgyak köré csoportosulnak. Így ellátogatunk majd számos történelmi városba, mint például: Nagyvárad, Kolozsvár, Segesvár, Déva, Temesvár. Felkeressük majd a Zichy cseppkőbarlangot, a Tordai sóbarlangot, Vajdahunyad várát. Megnézünk egy ma is működő vízimalmot és egy szőnyegmosót. Az utazás során betekintést kapunk külhoni magyar iskolák és diákok életébe is.