2014. június 1., vasárnap


A második nap
2014. május 30.,péntek

Ma esős napunk volt. Miután megreggeliztünk, elhagytuk a szállásunkat, s rövid buszozás és séta után eljutottunk a kolozsvári fellegvárhoz. Innen nagyon szép volt a kilátás a városra. Ezután a Szabó- bástyához mentünk, mely a XV. századi várfal maradványa. Neve onnan származik, hogy a harcok idején a szabók védték.
Folytatva utunkat betértünk a Babes- Bolyai egyetem udvarára, ahol megnéztük a szoborparkot és a fosszília/paleontológiai gyűjteményt. 
Az egyetemtől lesétáltunk a főtérre, a Szent Mihály templom előtt álló Mátyás-szoborhoz. Ezt Fadrusz János készítette, 1902-ben adták át. A szobor előtt megformáztuk egy nemzetiszínű, szív alakú élőképet.
Innen Hunyadi Mátyás szülőházához indultunk. Az eddigiekhez hasonlóan itt is meghallgattuk egy rövid ismertetőt. Az ebéd alatt kezdődött az igazi nagy „zuhé”. Szerencsére ebéd után buszba ültünk, és elindultunk Tordára, a sóbányába. A bánya fantasztikus látványt nyújtott, ráadásul lehetett csónakázni, bowlingozni, de még az óriáskerékre is felülhettünk!
 Ez a nap is nagyon jól telt, sok ismerettel, élménnyel gazdagodtunk, és még az eső sem tudta elrontani a hangulatunkat (az esti WiFi hiányát sokáig tartó beszélgetéssel próbáltuk pótolni).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése