2014. június 1., vasárnap

A negyedik nap
2014. június 1., vasárnap

Déva
Reggel 7 óra – a szokásos ébresztő (román időszámítás szerint). Időjárás? Hurrá, most nem esik! 8-kor reggeli, pakolás a buszba, majd vásárlás egy közeli üzletben: csoki, szigorúan szénsavmentes ásványvíz, gyümölcslé az útra és indulunk.
Első megállóhelyünk az árvaház, de sajnos a szigorú napirend miatt nem tudtunk a gyerekekkel beszélgetni. Két nevelőnő jött fel a buszba, ők meséltek az ottani életről, a szokásokról. Most láttuk, mennyire kell a sok finom falat, a jó ruha ezeknek a gyerekeknek. Ők nem válogathatnak, azt kell elfogadniuk, amit kapnak.

Az árvaháztól a várhoz mentünk, ahol öt csoportban, felvonóval jutottunk fel a „magos Déva várba”. Gyönyörű kilátás tárult elénk, ugyanis a felvonó minden oldala üvegből volt. A várban még néhány lépcső – már egészen megszoktuk -, és fent voltuk a falak között. Egy táblán több nyelven figyelmeztették a látogatókat a viperaveszélyre. Körbenéztünk, meghallgattuk a vár rövid történetét, e népballada tartalmát is felidéztük, de már kellett visszafelé indulni, elkezdett cseperegni az eső.



Utolsó állomásunk Temesvár
Itt megebédeltünk egy elegáns szálloda éttermében, majd elsétáltunk a Bánát Múzeumhoz. Felújítás miatt zárva volt, de az épületről és a kiállításokról megtudtunk néhány dolgot, pl. hogy története 1872-ben kezdődik, amikor a Temes vármegye frissen kinevezett vezetője Ormós Zsigmond megalapítja a Dél-magyarországi történelmi és Régészeti Társaságot, és elkezdi kutatni Bánát történelmét.

 
Zárásként még egy kis időt töltöttünk a város főterén, figyeltük és etettük (néhányan kergették) a galambokat, volt, aki a McDonalds-ban vagy KFC-ben elköltötte utolsó banijait, majd visszasétáltunk a buszhoz, és most már indulás haza.
A határon az útlevélvizsgálaton gyorsan átestünk, amint átértünk, hívtuk a családot. Fél 8-ra érkeztünk meg Orosházára, már vártak bennünket szüleink.
Szép, élményekben gazdag négy napot tölthettünk el Erdélyben, köszönjük tanárainknak, a pályázatnak ezt a lehetőséget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése